A fotózás számomra öröm. Rítus. Kérni, kölcsönvenni, lopni egy pillanatot, megdermeszteni egy másodpercet a végtelen időben. Egy boldog kacagást, ölelést, magányt, egy csillogó ruha fénylését, egy test, arc, mozdulat szépségét megmutatni az én szememmel. Azt, hogy megtehetem, hogy egy kicsit beleleshetek, megfoghatok egy intim részletet az emberek életéből, egy apró ösztönös vagy megkreált darabot a világukból, ők odaadják nekem bizalommal, olykor félelemmel, vagy erős, kreatív akarattal… De végül is együtt alkotunk valamit. Nekem kell az objektív (meg persze a photoshop), de kell a másik ember is, hogy részt vegyen benne, hogy az egyéniségéből adjon egy kicsit, legyen társam ebben a játékban. Legyen gyermek, nő vagy férfi. Egy arc a ráncaival, vagy a tökéletesre púderezett szépségjegyeivel. Mert ez még mindig csoda, a 21. századig is itt ragadt misztikum, hogy a valóságot, benne magát az embert, milyen sokféleképpen meg lehet örökíteni. Én ebből csak Egy vagyok, Egy szem, Egy látásmód, Egy technika, akinek boldogság, ha hozzá jönnek, hogy a szépséges, a gyönyörű, vagy a szomorú perceiket megosszák vele. Azt hiszem, nem kell több szó, néha feleslegesek a mondatok, inkább beszéljenek a képek. Ott vagyok bennük én és azok, akik beengedtek egy kicsit magukhoz. Köszönöm nekik.
Photography gives me pleasure. It’s a ritual. Requesting, borrowing, stealing a moment, freezing a second in the infinite time. Presenting a joyful laugh, a hug, solitude, the shining of a sparkling cloth, the beauty of a body, a face or a movement through my eyes. I can get an insight into people’s lives, catching one of their intimate moments, a tiny instinctive or created piece of their life. They give me them with confidence,sometimes with fear or strong creative will. In the end we create something together. I need the lens(and of course the photoshop) but the cooperation of the other person is crucial. Catching a tiny part of a personality and being my partner in this game as a child, a woman or a man are important too. A face with its wrinkles or with its perfectly powdered beauty spots. The way how differently the reality with the person inside can be recorded is still a mysterious thing even in the 21st century. I’m only one of them, an Eye, an Attitude, a Technique. It’s a great pleasure for me if people come to share their wonderful, blissful or sad moments with me. I think there’s no need for words, sometimes the sentences are useless, let pictures talk themselves. I’m involved in my photos and all of those people are involved who have given a little insight into their lives. Thanks for them.
Marian Szeidl